Tóvilág (szúnyogkeltető)
vak kontúr
Az Aesopus-i mese az egyik Romhányi- átiratban:
Fenn csücsült a holló, falt sok pusztadôrit,
Annyi maradt mégis, majd lehúzta csôrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
De már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
– Brr, még egy sajt ! – Morgott. – Vigye el az ördög !
– Hogy vagyunk ? – Szólt oda a holló ásítva,
S a sajtja lehullott a selymes pázsitra.
– Fujj, vidd el ! – Nyöszörgött undorral a róka,
S amit tett, azóta nevezték el róla.
A denevérek is így, a sok szúnyogtól csömörlötten köröztek a vasútállomáson a nyári éjszakai égbolton. A szúnyogok egyik napról a másikra lepték el a várost, nem lehet élni tőlük, ugyanazt a napszakot – a kora reggelt és az elviselhető késő délutánt – kedvelik, amit az emberek, és fecskék nincsenek.
Valaha a fecskék mint kottafejek pöttyözték a távíróvezetékeket, villanydrótokat. Nem mondom, hogy a megvásárlás döntő oka volt, de amikor először láttam a házat, amely az otthonom lett, a hatalmas, kétszárnyú kapu fölött a falhoz fecskefészek tapadt.
Ahova a fecske fészket rak, oda boldogság költözik mondta a nagyanyám. A ház tatarozásakor a fészket a munkások leverték, mégis évekig reménykedtem, hogy a fecskék visszatérnek. Nem jöttek. Egyre kevesebben vannak. Öröm látni egyet-egyet átröppenni a városi égen.
Évek óta kísért a gondolat, hogy az állatok egy-egy emberi tulajdonság [álla(po)t] fizikai kivetülései. A szúnyogok kellemetlen vérszívók. Addig fogunk szenvedni tőlük, amíg az egymáson élősködés szerepel a mintáink között.
Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?
A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.