[Hm. Egy régi posztlink ment ki. A tartalmat kicseréltem a frissre. A címe: Művészet].

Vannak megromlott városok, mintha méreg volna a levegőjükben. Művészgóc városok. Hogy a hely hívja-e meg őket, vagy a művészekben lévő borúvágy mérgezi-e a helyet, ki tudja. Talán mindkettő egyszerre.

Mert ború kell a művészethez. Nem feltétlenül, de az a könnyebbik út. A szenvedés megpréseli az embert.

Minden boldog család hasonló egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.*

A boldogságról nem lehet mit mondani. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak. A boldogságnak nincs története. A boldogság együgyű. Éppen ezért minden kor gondoskodik a szenvedésről, hogy folytatódhassék a történet.

Voltak korok, amikor a művészethez elragadtatottság kellett, nem szenvedés. Az ókorban, a klasszicizmusban és a szecesszióban a művészetet a szépség iránti lelkesedés táplálta. A fenség.
Ma elértük a mélypontot, penészvirágzik a rút, és a művészek a romboló erők szolgálatába álltak. Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán.

_______

*Tolsztoj Anna Kareninájának első mondata