Mi van, ha nem is létezem, ha csak egy többé-kevésbé körülhatárolt forma vagyok, egy amorf rajz, amelynek a határvonalai néhol megszakadnak, és ezeken a szakadásokon beömlenek mindenféle élmények, amelyekről azt hiszem, én élem át őket?
Tekertem föl a gondolatot, mint egy gombolyagot, hogy eljussak a kezdethez, a kiindulóponthoz, a szürreális élményhez, hogy egyszer csak minden idegen lett, ami bennem történt, mintha a gondolatok, érzelmek, élmények közül egy sem volna a sajátom, mintha mindegyik a környezetemből türemkedett, szivárgott, folyt volna belém,
mintha a körülöttem lévők érzései és gondolatai nyomorgattak, taszigáltak volna bizonyos irányokba.
Eszerint nem is létezem, csak az üresség van, én pedig öntőformája vagyok valaminek, és hogy minek, az annak a függvénye, hogy a körvonalaimon hol vannak folytonossági hiányok.
Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?
A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.