Szemlélődő élet

 

Azt mondják, az ember személyiségének alapjegyei korán kirajzolódnak. Telnek az évek, a gyerek sérül, elrejtőzik. Ha minden jól alakul – márpedig mindig minden jól alakul, a szőlőfürt sorsa a prés – az ember egyszer csak elkezd visszacsupaszodni. Hagyja a szerkezetet kirajzolódni, már nincs takargatnivaló. Vállalás van. Vállra vett sors van. A szépség látásmód, a rossz fel nem ismert jó.

Visszakanyarodtam a szemlélődő élethez. A vízbe csobbanó kő keltette fodrok partot értek, elindultak visszafelé. Látom, hogy minden, ami belőlem indult, visszatér hozzám.

A kutyák esténként elvisznek sétálni. Egyik este, amikor már napok óta zaklatott voltam (egyszer talán elmesélem, miért), a kutyákkal a közeli parkban, egy társasház tövében jártunk. Ide nem lehet kutyát behozni. Föntről hulltak a fejemre a szavak, az erkély korlátjának támaszkodva öregember cigarettázott, a hamut éppen akkor verte le. Mert az emberek fejére hamuzni szabad nyitottam nagyra a számat. A mondatot még be sem fejeztem, már elszégyelltem magam. Nem azért, mert másnap láttam a napszítta táblát az áthúzott kutyával. A hamu figyelmeztetett: napok óta mulandó dologra figyelek (egyszer talán elmesélem). És a fejemre szórva a bűnbánat előre elvégeztetett.

Minden történet belső történet, ujj, amely rám mutat: ez van benned. Nem fortyogás jár érte, hanem köszönet.

monk@senkise.hu
+36 70 4306088

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldal sütiket használ.

Pin It on Pinterest

Share This