a faluból sétálunk be a városba

a Föld elfordult a Naptól, éjszaka van, de a környezet nem felejtett, tapogatom a járda melletti fal mészköveit, melegek

visszafelé megcsöndesedik a világ, a téridőt egyetlen esemény, a mi mozgásunk fodrozza

elmúlt a lázas beszédkényszer, csöndben vagyok, benne vagyok a csöndben

jelen vagyok, hosszú idő óta először; beleszimatolok a levegőbe, az estikére hasonlító piros virág nehéz, mézes illatot áraszt

fölöttem az ég teleszórva hunyorgó csillagokkal, besűrűsödik az idő, egymásra exponálódnak pillanatok 

magamra húzom a végtelent, az ég védelmező-vigasztaló, mindent mindennel összekapcsoló selyem-bársony takaróját