Ha igazuk volna a marketingeseknek: te nem érdekled a vásárlóidat, őket csak saját maguk érdeklik, akkor soha senki nem olvasná el a rólam oldalakat, ezzel szemben mindenki elolvassa őket.
Miért?
Van néhány különös adottságom. Attól különösek, hogy nem általánosak, de nekem nem különösek, mert együtt élek velük. Ilyen, hogy nem értem a ráutalások nyelvét. Hogy ne bízz rám titkot, mert elfelejtem, hogy az. Vagy hogy mondasz egy számsort, azt viszont nem tudom elfelejteni. Hogy gyakran mondok oda nem illőt, és rendre kiderül, hogy az ég használta éppen a számat.
Figyeltél, igaz?
Pedig ez csak rólam szólt. És ez a válasz: a kíváncsiság és a történetéhség. Az igaz, hogy ennek is az önzés adja a hátterét: azért olvasom, mert valamit remélek. Szórakozást, ötletet, új látásmódot.
Amikor valamit veszünk, elsősorban nem terméket vagy szolgáltatást veszünk, hanem képzetet. Az ígéretét valaminek.
Ha nem hiányozna semmi, és az ember jóllakottan élne, mert elég a világa, ahogy van, a marketing nem tudna fogást találni rajtunk. A gömbölyűt semmilyen képzet nem teszi gömbölyűbbé.
Addig, amíg ide el nem érünk (soha), érdemes vonzón, olvasmányosan megírni a rólam oldalt. Hadd örüljön neked majd, ha ki fölvesz.*
*
Hagyd a világot szélként át- s átfújni
életed lazaszövésű gyolcsán:
mint egy száradni kiakasztott ing, lobogj, lebegj,
hálásan szélszagusodva, ellenállás nélkül
– hadd örüljön neked majd, ha ki fölvesz.
Fodor Ákos