Ez az írás a rezonanciáról szól, és arról, hogy van élet a fészbúkon túl.

Lendvai Dórával egyszer már kereszteződött az utam, akkor Adamus Saint-Germain földi tolmácsaként botlottam bele úgy, hogy egyszer csak a semmiből elém került, de nem véletlenül, mert sorsszerű a találkozás azzal, ami megmutat valamit az emberből.

Adamus azonban, szemben Osho számomra varázsos költői nyelvével, nem az én szám íze szerint beszél, így a kapcsolódásom nem volt hosszú életű.

Eltelt sok év, és megint a semmiből (ami továbbra sincs) elém került Lendvai Dóra, elkezdtem olvasni a jegyzeteit, és rákaptam. Filozofikus futamai olyannyira közel állnak hozzám, hogy ha nem volna teljesen más a stílusa, gyanús lenne, hogy én írtam őket.

Tömegsport
Futás a felelősség elől.

– írtam valamikor régen, a harmincas éveimben. És most mutatok egy részletet egy sorozat első írásából Lendvai Dórától:

„Ha engem megkérdezne valaki, hogy tudnék-e egyetlen olyan dolgot mondani, aminek a megváltoztatásával ezt a világot jobbá tehetném, én azonnal rávágnám, hogy igen, tudnék. No és mi lenne az? A felelősségáthárítás megszüntetése. Ha egy gombnyomással el lehetne intézni, hogy mindenki kizárólag magában keresse az okokat és a megoldásokat is, itt minden nagyon más lenne. A hibáztatás mindig áldozatot termel. Az áldozat kiszolgáltatottságot teremt. A kiszolgáltatottság frusztrációhoz vezet, a frusztráció agressziót és autokráciát szül.”

LD

Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.