Márciustól fényes, vidám esők esnek, tükröket szórnak a járdákra, beléjük ezer napot, hogy az ember hunyorog, és észre sem veszi, hogy táncosra váltanak a léptei. A meglocsolt kertekben kúszik, növekszik minden szanaszét, mint a tökinda. Az emberek kitárják az ablakokat, és az első melengető napsütéssel leszedik szívükről a pókhálót, lomtalanítanak az emlékek között.
Amikor egy nő változásra vágyik, fodrászhoz megy, vagy ruhaszalonba. És látod, visszatalál eredeti önmagához, királynőként lép ki, úgy ragyog; mindig ez van, amikor jól érzi magát, de már nem füttyenthetnek utána egy lelkeset a férfiak, mert már nem bók, hanem sértés.
A városi fúvós zenekar végigmasíroz a főutcán, megy elöl a tamburmajor, peckes, mint egy páva, menetelnek mögöttük a városlakók, fülig ér a szájuk. A kürtös hólyagos arcából egy rossz tél emlékeit fújja a hangszerbe, de mire a hangok kiérnek a tölcsér végén, vidáman repkednek, mint a verebek. A megtisztított rezeken csetlik-botlik a napsugár.
Az évkör kezdetének színe a vörös. A halott télből élet lobban. Fénytócsák pettyezik a járdát, a házfalakat, a levegőben derű és vidámság. Bár a kisgyerekek sárgára festik a napot, a festők pedig fehérrel a fényt, ha ragaszkodnának az igazsághoz, aranyat használnának. Az élet fedezete arany.
Egy kutatás szerint ma az ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?
A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.