November 11.

Egérszürke az ég, grafit madarak kanyarognak rajta.

A legtöbbször vízszintesen haladunk, siklunk a felszínen, mondatokén is, pedig néhány gondolat le tudna vinni az óceán fenekére, ahol hevernek az élet titkai. 

Sok függőleges mondat van, nagyon sok, és az irány, hogy rajtuk fölfelé vagy lefelé, mindegy, végül ugyanoda jutni. Függőleges mondat például, hogy

amit látok, én vagyok

Gyerekkoromban minden gallyat kipróbáltam, hátha varázspálca, mondtam közben az abrakadabrát. Merthogy varázslat van, teremtés van. Fölnőttként jöttem rá, hogy rossz helyen kerestem: nem odakinn van, hanem belül: a képzeletem. Odakinn semmi sincs, illetve

a világ az én mozim

Amikor tehát olyanba botlom, ami nem kívánatos, meg kellene állnom, és föltennem a kérdést: ezt miért raktam az utamba? És megbocsátani, hogy oda tettem. Ez a legfontosabb.
Amikor meg a történet a kedvemre való, akkor is meg kellene állnom, hogy azt mondjam: ó, micsoda jó teremtés! És magamnak hálás lenni érte. Ez is a legfontosabb. 
Egyszer csak elfogynak a nem kívánatos történések, amikor az ember magát magához tudja ölelni. 

A remek kiszolgálás érdekében az oldal sütiket használ.