Mielőtt az ember fölébred az életlázálomból, a legfőbb dolga az önbecsülésével van. A személyiséget meg kell érlelni, hogy le tudjon hullni az emberről. Ezért, hogy az ember elnyerje a szabadságot, a sérült önbecsülését helyre kell állítania, miáltal elfoglalhatja valódi helyét a teremtésben.
Az embernek
tudnia kell, hogy éppen a nem-tökéletességében tökéletes, másképp nem juthatna különféle léttapasztalatokhoz. Nem is vágyna rá. Tudnia kell, hogy emberbőrbe bújt Isten. Ezért az embernek nincs joga bírálni senkit a teremtésben, mert egyetlen másik léleknél nem több, nem kevesebb. Amint az ember ezeket tudja, soha többé nem fogja kényszerét érezni a másokkal való összehasonlításnak, mert az értelmetlen.
Amikor az ember egyszerű, a leginkább Istenszerű. Nem akar mást rossz színben tűntetni fel, hogy mellette szebbnek tessék. Nincs szüksége rá, mert tudja, hogy
a szeretet a világban sosem lesz meg.
A világ visszaad: csak azt tudja nyújtani, ami az emberben van. Még ha lehetséges is volna, hogy az emberek szeressék azt, aki önmagát nem képes szeretni, sem segítene rajta, mert aki magát nem tudja szeretni, másról sem hiszi el, hogy képes rá.
Volt idő,
amikor akárkivel találkoztam, láttam, milyen volt ötévesen. Láttam, milyen árva, tiszta és szeretetéhes, és nem maradt más, mint az együttérzés.
Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?
A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.