Vigyázz, ne csapd be magad! intettem a lányaimat. Ha egy fiú virágot ad, akkor ő egy virágadó fiú. Nem neked szól, róla szól. Más lányoknak is adott, és adni is fog. Ettől még örülhetsz neki, mert másrészről rólad is szól: olyan fiút választottál, aki figyelmes, tehát az ajándékot rajta keresztül valójában te adod magadnak. Ugyanígy: ha veszekszel vele, magaddal veszekszel, ha bánt, te bántod magadat. Jó kapcsolatot akarsz? Válj a magad számára olyanná, amilyent a világból szeretnél.

Aztán csöndben belegabalyodom a hogyisvanez?be, mert semmi sem történhet velük, amire nem értek meg, amit mondok, valószínűleg zuhog a semmibe. Másrészről viszont nem én mondom, hanem a sors, amely szülővé és gyerekké rendezett bennünket, és amelyik pontosan tudja, mikor minek van itt az ideje. A gyerekeimnek én vagyok a legjobb anyjuk éppen úgy, ahogy vagyok, ahogy számomra ők a legjobb gyerekek.

Eszembe jut, hányszor okoztam anyámnak bosszúságot azzal, hogy nem jókor, nem jót mondtam. Hessintett ingerülten, mint ahogy legyet hajt el az ember. Szerintem olyankor az ég dolgozott vele, hogy tanítsa: nincs rossz időpont, mindig minden akkor mondódik, amikor kell.

De nem, ő akarta eldönteni a mikort. Ami azt illeti, a kit is, meg a hogyant is. Ahogy nagyanyám is, és én is, amikor fiatal voltam. Most már nem akarom. Együttmozgok az élettel, mint folyó hátán az uszadékfa. Végre képes vagyok hagyni, hogy ringasson.

A tánc is hű tükörképe a korok változásainak: az ősidőkben közösségi tett volt, körtáncok egy láthatatlan erő körül, a középkorban sorok lettek, a reneszánszban négyesek, az újkorban párosok, míg korunkra magányos cselekvés.

Bajban is vagyok, ha valaki páros táncra kér, mert nem tanultam meg, hogyan hagyatkozzam egy másik erőre, hogyan mozduljak együtt vele, érezzek rá a kettőnk létrehozta lényre.

De az élettel mind könnyebben megy.

Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.