Jegyzet

 

 

íróműhely

Valahányszor külföldről hazaérkezem, tényleg hazaérkezem. Kinyújtózik bennem a lélek.

Enyém a város fölött folyton változó égharang, zenél, amióta megszülettem, sehol másutt nem ilyen szépen. Enyémek a folyó menti mézgás égerfák, amelyek úgy kísérik a vizet mint reményvesztett szeretők. A bolond szelek elülnek lombjaikban, mint a madarak. Enyém az iszamos patakpart, ahol a kövek fölött csacsogva bukdácsol a víz.

Enyémek a parkokat ellepő varjak, amelyek, mintha egyetlen madár volnának, egyszerre emelkednek a magasba, köröznek károgva, fülsiketítőn, szétsokszorozódnak az ablaküvegekben.

Enyémek az ország rosszkedvű, békétlen lakói, enyémek a nagy hangú, kocsis szájú kamaszai. El nem cserélném idegen ajkúakra őket, nem csak, mert tudom, hogy a világ más tájain is bepiszkolódott a száj és a szó.

Enyémek az apró dühök, amik forrnak bennem miattuk, amikor elfelejtem, hogy csak annak van jelentősége, aminek adok. 

íróműhely

Share This