Milyen volna egy kerítéstelen világ? Akkor persze más szó kellene ahelyett, hogy kert, mert az elkerteltből, az egészből kikerítettből született. Mindenesetre én imádom a drótkerítéseket, amelyeken több a rés, mint a kerítés, nem állják útját szomjas tekintetemnek.
Ezerfélék a kiskertek, árulkodnak a gazdáikról, mindenre kiterjedő aprólékosságukról vagy hanyagságukról, szakértelmükről és ösztönösségükről. Némelyik kert minidzsungel utcára folyó, magasból leomló zöldtömegekkel, sötét árnyakkal, mások apró temetőkertek sírhantnak látszó ágyáspúpjaikkal, kilátszó, lecsupaszított agyagos földjükkel.
Egy-egy kertben díszfák támaszkodnak a kerítésnek, mint nézelődő szépasszonyok, máshol rózsák bólogatnak száz fejükkel a pletykákat susogó szélnek.
A város tüdejében fagyizógóc nyílt. A díszkertszigetekben a menták fölé nyurga, karcsú száraikon fehér mákvirágok magasodnak, egyensúlyozzák nagy fejüket. A hársak illatos koranyár ígéretével vannak tele.
A szélszekér halvány szegfűillattal tekereg körülöttem, az ablakomból lopta, azzal szédít. Sosem leszek olyan vén, hogy ne élvezzem kitartó udvarlását.
Egy kutatás szerint ma az ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?
A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.