Isteni történet

Isten történetei vagyunk, valós idejű szereplői a magának mesélt mesének, éljük, amit éppen ír, amíg kegyelmet nem kapunk, hogy ráébredjünk: nem mi vagyunk, csak egy szerep; addig mind színészóriásként játszunk mesélem magamnak fejben, amikor a rádió, amely háttere a konyhai munkáknak, belebeszél (mivel minden én vagyok, annak kell történnie körülöttem is, aminek bennem), egy jósnő Párizsba küldte, hogy élete meghatározó eseménye történhessen meg vele, ahol a Champs-Élysées-n halálra sújtja egy viharban letört faág, mesés, kapkodok a történet elejéért, elröpült, végül a rádió műsortárában megtalálom, hogy Ödön von Horváth drámaírónak(!) írt ilyenfajta véget az Isten (mekkora szerző!), éppen ma nyolcvan éve.