Egyszer egy barátom megkérdezte, miért írok. Két okból. Vagy mert az égben vagyok, vagy mert a pokolban. Amikor az égben, akkor szeretném megosztani, amit odafönt látok, mert lélegzetelállító. A pokolból viszont létrának használom: segít tisztáznom, mit érzek. Mert olykor úgy összegubancolódik az élet, mint egy tál spagetti.

Ne ítélj!

Volt egy korszakom, amely fölött a Ne ítélj, hogy ne ítéltess zengett mint a harangzúgás. Amikor rájöttem, hogy sosem vagyok annyi ismeret birtokában, hogy bármiről ítéletet mondjak, elég lett az eleje is. De mintha korszakaim lennének, és nem maradhatnának vezérlőelv nélkül, fölváltotta a

Törődj a magad dolgával!

Aldous Huxley Sziget című regényében mindenhol betanított madarak figyelmeztetik az embereket: itt és most! Én az én madaraimat a Törődj a magad dolgával! -ra tanítanám, ne felejtsem el egyetlen pillanatra sem.

Mostanában azt hittem, a megbocsátásnak van itt az ideje. Tévedtem. A megbocsátás vétket feltételez, de ha a világomban mindenről én döntöm el, hogy micsoda, akkor (ha éppen az égben vagyok) semmit nem fogok véteknek látni. Nem dolgom mások tetteit megítélni, a magam dolgával kell törődnöm.

A tükör is a
legvégső pillanatig
veri vissza a
belézuhanó balta,
kő, pohár  k é p é t.

Fodor Ákos

Az ember nemcsak tükör, vetítőfelület is. Aki Jézus (Buddha) tiszta tükrébe nézett, gyakran nem viselte el a csúf portrét, amit látott.

Gyerekkoromban a búcsú a zsibvásárt jelentette, amikor a falu közepén megjelentek az árusok, végeérhetetlen sorban rakták ki műanyag kacatjaikat. Menni akartam mindig, pedig utáltam a léggömböket és a ringlispílt, engem csak a tükrös mézeskalácsszív érdekelt. Gyerekmagam tudta, hogy egyszer a jövőben rá fogok jönni, hogy a legfontosabb, hogy amikor a szívem tükrébe nézek, elviseljem, amit látok. Ha nehéz, valamit nem jól csinálok. Megtalálni és kijavítani éppen elég nagy kihívás, hogy semmi másra ne érjek rá.

Egy kutatás szerint ma az ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.