Egyszer egy barátom megkérdezte, miért írok. Két okból. Vagy mert az égben vagyok, vagy mert a pokolban. Amikor az égben, akkor szeretném megosztani, amit odafönt látok, mert lélegzetelállító. A pokolból viszont létrának használom: segít tisztáznom, mit érzek. Mert olykor úgy összegubancolódik az élet, mint egy tál spagetti.
Ne ítélj!
Volt egy korszakom, amely fölött a Ne ítélj, hogy ne ítéltess lengett mint a harangzúgás. Amikor rájöttem, hogy sosem vagyok annyi ismeret birtokában, hogy bármiről ítéletet mondjak, elég lett az eleje is. De mintha korszakaim lennének, és nem maradhatnának vezérlőelv nélkül, fölváltotta a
Törődj a magad dolgával!
Aldous Huxley Sziget című regényében, amerre mennek, betanított madarak figyelmeztetik az embereket: itt és most! Én az én madaraimat a Törődj a magad dolgával! -ra tanítanám, ne felejtsem el egyetlen pillanatra sem.
Mostanában azt hittem, a megbocsátásnak van itt az ideje. Tévedtem. A megbocsátás vétket feltételez, de ha a világomban mindenről én döntöm el, hogy micsoda, akkor (ha éppen az égben vagyok) semmit nem fogok véteknek látni. Nem dolgom mások tetteit megítélni, a magam dolgával kell törődnöm.
A tükör is a
legvégső pillanatig
veri vissza a
belézuhanó balta,
kő, pohár k é p é t.
Fodor Ákos
Az ember nemcsak tükör, vetítőfelület is. Aki Jézus (Buddha) tiszta tükrébe nézett, gyakran nem viselte el a csúf portrét, amit látott.
Gyerekkoromban a búcsú a zsibvásárt jelentette, amikor a falu közepén megjelentek az árusok, végeérhetetlen sorban rakták ki műanyag kacatjaikat. Menni akartam mindig, pedig utáltam a léggömböket és a ringlispílt, engem csak a tükrös mézeskalácsszív érdekelt, az viszont megbabonázott. Összecsókolózott gyerekmagam az időben ezzel a pillanattal, mert tudta, hogy rá fogok jönni, hogy a dolgom, hogy amikor a szívem tükrébe nézek, elviseljem, amit látok. Ha nehéz, valamit nem jól csinálok. Megtalálni és kijavítani éppen elég nagy kihívás, hogy semmi másra ne érjek rá.