Ady két sorára:
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hős igék
generálta a MI
mert persze tudja
hogyne tudná

Nincs mit tenni, és nincs mit mondani. És az ember mégis teszi, és mégis mondja. És a szavak csobbannak mint tóba hajított kövek, és hullámokat vetnek, és már késő.

Egyszer azt mondta nekem Müller Péter, hogy jól írjam meg, amit írok, mert kényes a téma – a pénzről volt szó. Azt hiszem, minden téma kényes, és mindent jól kellene megírni, de nem sikerül. Néha beleütközöm az írásaim keltette hullámokba, és elszörnyedek. (Volt már szó erről is, nem is egyszer.

…ha leütök egy szót
elárul választásom
ahogy elárul a szín amelyet viselek
a forma amely bújtat
árulók a tenyeremben szétfutó vonalak
látod? az arcomra rajzolódtak
ordítják kinek hiszem magam
mégis rejtve maradok
idegen képek rám gombolódnak.)

Minden, amit látok, én vagyok. És minden, amit látsz, te vagy.

Talán nem írok elég jól. És most megint jégre merészkedem hozzájárulva a magyaregyébkéntpéter-hangzavarhoz.

Lehet-e jó vége egy (szerintem mérhetetlenül) erkölcstelen tettből sarjadt kezdeményezésnek? Egy dupla árulásénak? A feleség tragédiája hátán, az elárulásával fölkapaszkodó férfiénak, aki egyúttal az őt eltartó pártot is elárulta?

És föltámasztotta a tömeget, amely tömeg mindig az állatember. A fenevad olyanokból áll, akikben nagy a békétlenség.

A boldog ember, az igazi boldog, ok nélkül az. Aminek oka van, az legfeljebb illékony öröm. Mondhatni, a boldogság oktalan. Van ennek egy gyönyörű, félkegyelmű felhangja. Mert hogy van is benne valami a bolond együgyű bölcsességéből.

Régóta úgy hiszem, hogy a bennem lévő kényelmetlen dolgoknak tárgyat keresek a külvilágban, amelyekhez hozzávághatom őket: elégedetlenség van bennem? az országvezetés az oka! düh van bennem? amiatt a béna miatt, aki nem szabályosan parkol!

A nem boldog embernek sosem lesz senki és semmi elég jó. Ám az utálkozásnak sosincs oka odakinn. Az benn van, emberek.

Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.