mondhatom, a YouTube jól kiismert, elfogadom az általa fölkínált Parno Graszt koncertet, és miután kigyógymulattam magam,
– ezt most megmagyarázom (nem számíthatsz semmi jóra: úgy fogok írni, ahogy beszélek, hol ezt a szálat fűzöm be, hol azt, remélve, hogy tudod majd követni): nekem a zene és a tánc (meg a torkom szakadtából éneklés) a gyógyítóim, ezek mindig megbízhatóan összevakarnak a széthullásaimból –
verejtékfilmmel a bőrömön leülök nézni a videót, és éppen mint az életben, amikor először találkozom valakivel, a szeme után rögtön a kezét nézem meg (bár nem, vagy csak ritkán festek, egy festő szemével látok; a portréfestők gyakran ábrázolták képeiken a kezeket is – sokat tudnak mesélni az emberről), bámulom ezeket a gyönyörű férfikezeket – a cigány férfiak körében föltűnően sok a szép kéz
(a videó makrancos, mint egy ló, nem ott kezdődik, ahol én akarom, de végül is mindegy, jó ez akárhonnan)
♥
fűnyírás közben cikáznak a gondolataim, a kertben is vagyok, meg a fejemben is, amikor a kertben vagyok, látom, hogy vissza kell metszenem a vadrózsát, kiszabadítanom a vadszőlő fogságából a mahóniát
kivillannak a bokrokból a kirúzsozott mellbimbó málnaszemek
amikor a fejemben vagyok, folyton rendre intem magam, hogy ne azt gondoljam, amit gondolok – éppen úgy viaskodom a gondolataimmal, mint a kertben néhány elszabadult kúszóval
♥
megy a vonat, fut a táj, játszik a szél a nyárfák között, forgatja a leveleket ide-oda, szalad rajtuk a remegés
úgy nézem, a gabona legfeljebb térdig ér, a tábla fölé egy bébi őzfej emelkedik, bámul nagy, bamba szemmel
a felhők egymáson elcsúsztatott rétegek az égen, az egyik fodros tejszínhabot enyhe naranccsal színezi a lenyugvó nap, előtte néhány sötét acélkék pamacs – a fehér mintha vágtázó, vigyorgó kutya volna, amelyet éppen elhagyni készülnek a foltjai
süssön rád melegen a nap júliusban is!
Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?
A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.