MI generálta kép
fűződnek bennem egymásra a pillanatok mint egy gyöngysor
kezdetben úgy gondoltam, az Univerzum ajándékoz meg velük, sétáltam a városi faluban, ahol lakom, május volt talán, és az egyik utcában egy ház kitárt ablakai közül éteri zene hallatszott ki;
a zene a gyógyszerem, ebben biztos vagyok, történik bennem valami a hatására, megdúsul a vas a véremben, vagy mi;
elefántfülem nőtt, a hangok szálldostak kifelé, és én elkaptam őket, és lábujjhegyre állt bennem a lélek;
talán éppen egy ilyen pillanatban értettem meg, hogy nem a világegyetemtől kapom az ajándékot, hanem magamtól (a kettő végősoron ugyanaz), a bennem keringő bolygók és csillagok szférazenéjének visszhangjait hallom;
aztán december volt, rastogott a hó a lábam alatt, ropogott az este, a gyantaszagú levegőben egyszer csak tiszta énekhang szólalt meg, olyan tiszta, mint a szűz hó, tele volt hajlításokkal, ahogyan csak a cigányok képesek díszíteni egy dallamot, körülöttem katedrálissá vált a tér, és megint megtörtént, egyszerre hulltam térdre magamban és nőttem világgá;
tegnap délután a városra zúduló eső elmosta a kutyasétáltatás megszokott idejét bele a késő estébe, ahol az már határos az éjszakával, bandukoltunk a pulival a kihalt utcákon, egyszer csak mögöttem megszólalt egy hang, messze volt a fiú, aki csengőn énekelt, nem hangosan, de nem is halkan, és elöntött a hála érte, a hangjáért, a késő esti utcákért, a rajzszögként az égre bökött teliholdért, és akkor azt gondoltam, hogy ha szanaszét teremtem az életemben ezeket a pillanatokat, az csak azt jelentheti, hogy végre szeretem magam
mindörökké, ámen
Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?
A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.