Létezik-e olyan, hogy döntést hozok?

Nem.

Gyerekkorban az agyhullámok a hipnotikus állapotnak megfelelőek (jellemzően théta), ami azt jelenti, hogy az ember szív magába mindent, elsősorban a közvetlen környezetéből, tágabban felveszi az összes hatást, amely éri – ez pedig kijelöli, ahogyan ezek a tudattalanba süllyedt minták működtetni fogják.

Az ember soha nem dönt. A mintái következményeit látja mint sorsot. Így válik érzékelhetővé az az erőcsomag, amelyre azt mondja: én.

Ez az én azonban nem létezik. Csak hatások halmaza, amelyből történet rajzolódik ki. Az elme pedig? Ő a mesélő.

És benned dől el, hogy a mese ébreszt vagy altat.

______

Este tizenegy körül ballagtam a már szunyókáló városban, a hűsítő levegőt illatok fodrozták mint tó apró hullámai: a hársak szívjegyébe száradó ruhák, szegfűszeg, menta, és egy csapat fiúról izgatott, zagyva férfias fejjegyek szövődtek; csodálkozó orromnál fogva vezettek hazafelé.