Amikor a Badacsony-könyvhöz gyűjtöttem anyagot, többek között Vörösváry Ákoshoz irányított a sors. Tapolca-Diszelben találkoztunk, az Első Magyar Látványtárban, amelynek ő az egyik alapítója és fő kurátora. Az épület helyreállított vízimalom vastag falakkal, méretes ablakmélyedésekkel, szép terekkel.

Ákost hallgatni olyan volt, mint a Jane Eyre-t olvasni: hátborzongató. Halk hangon mesélt csobánci kísértetekről, és a hegyen lakó bolond lányokról. A Badacsony-könyv végül más irányt vett, viszont engem, aki egyáltalán nem vagyok kiállítás-látogató, az Első Magyar Látványtár akkor és ott visszajáróvá tett.

Éppen kortárs fiatal alkotók kiállítása volt, seregszemléje friss és kimeríthetetlen eredetiségüknek, isteni szellemességüknek. Az egyik sarokban hatalmas redőnygurtnicsiga tekeredett ki, és a falat követve futott körbe, rajta egymást érőn a felirat: teljesítem a kötelességem, teljesítem a kötelességem, teljesítem a kötelességem. Ugyanez ismétlődött az emeleti szint alján: különböző színű és árnyalatú farmernadrágok eltérő magasságban levágott és egymáshoz varrt szárain –nagyjából minden másodikon, harmadikon – más-más betűtípussal és cérnával hímezve állt a mondat: Az egyformaság viszonylagos.