NAPI JEGYZET

Vendég: Hamvas Béla

(részlet A láthatatlan történet-ből)

Húsz évvel ezelőtt csaknem egyik napról a másikra hirtelen minden utcában cukorkaüzletet nyitottak, néha nem is egyet. Az emberek tömegesen vásároltak cukrot, bonbont, csokoládét, legtöbbször olcsó, s ezért silány és komisz nyalánkságot. Ugyanekkor érezhető volt, hogy az emberek még az előbbihez viszonyítva is sokkal nagyobb mértékben elkezdtek hazudni. Évekkel később az ember kezébe kerülnek olyan könyvek, melyek ilyen összefüggésekről szólnak. A kapcsolatokat észre is veszi, megtanulja, mi rejtőzik itt. Az analógiákról szóló misztikus tudás alapján azt lehet mondani, hogy itt a cukor és a hazugság összefüggéséről van szó. Természetesen benn kellett lenni a kis boltocskában, végig kellett kóstolni a cukrot, bonbont, olcsót is, hitványat is, drágát és ízléseset is. Át kellett érezni azt a sajátos érzéki gyönyört, amit az ilyen torkosság kelt. De főként észre kellett venni, milyen következetes és megcáfolhatatlan összefüggés van aközött, hogy az ember megeszi a bonbont, és ennek következtében ellenállhatatlan kényszer ébred benne a hazugságra. Nem édességről van szó. A bor, a gyümölcs, a méz is édes. A cukor édességétől azonban alapvető módon különbözik. A gyümölcs és a méz nyugodtan, mosolyogva, tisztán és ártatlanul édes. Hiszen éppen ez az! A cukor nem. Valami kézzelfoghatóan szemérmetlen van benne, valami izgató, sőt, valami obszcén. Aki cukrot eszik, az hazugságra való hajlamot eszik. Aki hazudik, az ugyanarra a mellékútra lép. Ugyanazt a hátsó gondolatot választja. Úgy tagad, úgy rejt el, felejtet, altat, átvisz valahová. Hová? Az a világ, amit a cukor varázsol, az nincs. Ezért cukor és hazugság összefügg. Hazug. De az igazi összefüggés nem ez. Az mélyebben van. Láthatatlan. A cukor természete, hogy nyomában minden, úgy tűnik, “mintha”. Csupa látszat, sima, könnyű, sikló olvadás, hízelgő bódulat. A hazugság beszennyez, de úgy, ahogy a cukor. Édesen, lassan, elringatva, észrevétlenül, hátulról, így tesz üressé, mert a  könnyebbik utat kínálja, választja, adja, elémelyít, megront, ellustít. Ez a cukor és hazugság misztikus analógiája. A hazugok mosolyognak, mint a cukor. És a cukor arca olyan, mint a hazugság: könnyű megszabadulást biztosít. A hazugság felment, és titokban elárul. S az embert látszólag kihúzza a bajból, valójában az iszapba nyomja, elsüllyeszti a puhába, mint a cukor.

Hegyeken át

Gutenberg → Zuckerberg

Gyerekkoromban a tér tágas volt, mint a tenger, és az idő csöndes, mint egy szerzetes, csoszogott ráérősen. Most a tér földgolyónyira szűkült, és az idő fiatal, rohan vadul, teleszemeteli az életet érdektelen adatokkal folyamatosan ellátva az elmémet ragacsos csámcsognivalóval. Az, hogy valaki olvasó ember, valaha rangot jelentett. A rang fölötte állás, hatalom, a varázsige tudása. A tudás azonban nem jobb a nemtudásnál, és az olvasás – a vélt magasabb rendűsége ellenére ugyanúgy (szét)szórakoztat, mint a világháló, talán csak szebb, kifinomultabb csillagrendszerekbe.

Mit szólsz?

A lebetonozott udvaron volt egy poroló, annak a fölső keresztrúdján szoktam lógni fejjel lefelé, mint a denevérek, kezdetben csak a térdhajlatommal kapaszkodva, később a pipáló lábfejemen, mert fiatalon nem féltettem magam, azt csak később tanultam. 

szerző nélkül

0 Comments

Submit a Comment

Your email address will not be published.

NAPI JEGYZETEK

az élet legnagyobb apró dolgairól