Kívánatos és nem kívánatos emlékek

Kívánatos és nem kívánatos emlékek

 

Súlyos következményei lehetnek egy szakításnak, például két idegkutató kísérletezni kezdhet azzal, hogy megváltoztathatók-, illetve törölhetők-e mesterségesen az emlékek. Igen.

Nekem sem egerek, sem labor, sem lézer nem kell hozzá, képes vagyok a nem kívánatos emlékeket kívánatossá alakítani.

Mesélek egy történetet, amit olvastam.

A kis lélek megérkezik a paradicsomba, és lelkendezik, micsoda nagyszerű a teremtés. Az Úristen mosolyogva hallgatja. Párbeszédbe kezdenek:
Tényleg az lehetek, aki csak akarok? kérdezi a kis lélek. Az Úristen bólint. Mi szeretnél lenni? A kis lélek elgondolkodik: én szeretnék lenni a megbocsátás. Az Úristen megcsóválja a fejét: Az előbb mondtad, hogy tökéletes a teremtés. Nincs kinek megbocsátani. A kis lélek elszomorodik. Közben híre megy a paradicsomban, hogy a kis lélek Istennel beszélget, köréjük gyűlnek az öreg lelkek. Az egyikük most megszólal: nekem megbocsáthatsz! Tényleg? fordul felé a kis lélek. Igen, bólint az öreg, lemegyünk a földre, és majd olyanokat teszek veled, amikért megbocsáthatsz. A kis lélek felderül. Az öreg azonban hozzáteszi: csak egyet kérek, ne felejtsd el, hogy te kérted.

Minden, ami történt velem, érlelt, mint a nap. Végül nem marad más érvényes érzés, mint a hála.

Ez az alkímiai tett. Az átalakítás. Ólomból arany. Már csak a szublimálás van hátra.

monk@senkise.hu
+36 70 4306088

Szemlélődő élet

Szemlélődő élet

 

Azt mondják, az ember személyiségének alapjegyei korán kirajzolódnak. Telnek az évek, a gyerek sérül, elrejtőzik. Ha minden jól alakul – márpedig mindig minden jól alakul, a szőlőfürt sorsa a prés – az ember egyszer csak elkezd visszacsupaszodni. Hagyja a szerkezetet kirajzolódni, már nincs takargatnivaló. Vállalás van. Vállra vett sors van. A szépség látásmód, a rossz fel nem ismert jó.

Visszakanyarodtam a szemlélődő élethez. A vízbe csobbanó kő keltette fodrok partot értek, elindultak visszafelé. Látom, hogy minden, ami belőlem indult, visszatér hozzám.

A kutyák esténként elvisznek sétálni. Egyik este, amikor már napok óta zaklatott voltam (egyszer talán elmesélem, miért), a kutyákkal a közeli parkban, egy társasház tövében jártunk. Ide nem lehet kutyát behozni. Föntről hulltak a fejemre a szavak, az erkély korlátjának támaszkodva öregember cigarettázott, a hamut éppen akkor verte le. Mert az emberek fejére hamuzni szabad nyitottam nagyra a számat. A mondatot még be sem fejeztem, már elszégyelltem magam. Nem azért, mert másnap láttam a napszítta táblát az áthúzott kutyával. A hamu figyelmeztetett: napok óta mulandó dologra figyelek (egyszer talán elmesélem). És a fejemre szórva a bűnbánat előre elvégeztetett.

Minden történet belső történet, ujj, amely rám mutat: ez van benned. Nem fortyogás jár érte, hanem köszönet.

monk@senkise.hu
+36 70 4306088

Szép Róza regénye

Szép Róza regénye
1. sor

 

A szó, mint a víz, utat talál magának, csobog, csacsog, patakzik, ha becsukom a szám, kiárad az ujjam végén, édességbe akarja fojtani a világot, mielőtt meghalok; remélem, meghalok, mielőtt meghalok, ezek az utolsó szavaim, elvisznek a csöndbe, fölsorakoztak hozzá rég.

monk@senkise.hu
+36 70 4306088

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldal sütiket használ.

Pin It on Pinterest