Ez a mesetöredék tavasszal valahogy mindig előkerül.
Nem foglak látni? – kérdezte a kislány.
Nem – mondta a manó.
Miért?
Mert elhiszed majd, hogy nem létezem.
De én látni akarlak! – toppantott a kislány.
A manó szomorún mosolygott, szomorún lógtak még a mentéje gombjai is. A kislány dagasztani kezdte a fölázott földet.
De, emlékezni fogok! – mondta.
Megformázta a manót. Amikor az agyag megszáradt, kifestette, és az erdei virágok közé állította, nem messze a tölgyfától.
Emlékezni fogok! – ismételte meg.
♥
Nézd, anya! Egy manó!
Hol?
Ott! – mutatott a kisfiú a tölgyfa irányába.
A manónak épphogy kilátszott piros sipkája a virágfejek közül.
Nahát, ezt én csináltam gyerekkoromban – nevetett a nő.
Fölemelte az agyagbabát. A fiúcska nem szólt semmit, összenézett a tölgyfát támasztó manóval. Az megvonta a vállát.
♦ ♦ ♦
Sok mindennel vagyok így: elhatározom, hogy erre emlékezni fogok, és aztán nem. És emlékszem rengeteg mindenre, amit viszont elfelejteni akartam volna.
Vajon mikor, hány éves kor körül kezdődik el a fejben locsogás? És mi indítja el? Miért nem lehet leállítani? És ha leáll, azért, mert mint az óra rugója, lejár? Isten jön, és megkegyelmez? Bedob egy utolsó, különös gondolatot, és az botot szúr a fogaskerekek közé? Mámoros érzés lehet. Mintha valaki erőszakkal a víz alatt tartja a fejemet, egyszer csak elengedi, és amikor végre újra levegőhöz jutok, megrészegülök a testemet elárasztó oxigéntől.
Mondanám, hogy majd elmesélem, de nem tudom, mikor kapok kegyelmet. Az ígéret jövő idő, az meg nincs a birtokomban. Ezzel amúgy vitatkozom, szerintem zsigeri szinten pontosan tudjuk, mit tartogat a számunkra, de ki szeret lemenni a sötétbe? Még énekelve sem.
Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?
A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.