Azért vagy itt, hogy letérdelj
T. S. Eliot

MI generálta kép

Amikor a legkisebb gyermekem a gyerek- és felnőttlét határán egyensúlyozott, minden tőlem eredő gondolat, szó, tett, mint egy homorú felületen, eltorzult. Nem értettem. A mező dolgozott vele, és emiatt velem is.

Azt is a mező teszi, hogy két ember egyáltalán találkozik. Az ember egész nap sugározza a jeleket, és az egyformán hangoltakat a mező összetereli.

A mező különös dolog, nem mondhatom, hogy villámsebesen cserélődnek benne az információk, mert időn és téren kívül való, nem evilági valami.

Minden találkozás, még a legpilleröppenésnyibb is változást idéz elő, az ember valamerre elmozdul.

A mezőnek óriási ereje van. Talán tapasztaltad már, hogy bizonyos helyzetekben bizonyos emberekkel nem a megszokott módon viselkedsz, nem az jön ki a szádon, amit szeretnél. Ez azért van, mert a mező tudja, hogy a másiknak mit kell hallania, mit akar megtapasztalni. Még akkor is, ha az éppen otrombaság. Gond akkor keletkezik, ha neheztelni kezd ahelyett, hogy önvizsgálatot tartana, mi dolga van az élménnyel.

Ha az ember elvégzi a szükséges önvizsgálatot, elpárolog a harag, mint pocsolya egy forró nyári napon, és hála jelenik meg a helyében. Nem mondom, hogy könnyű, mert nem az. De bármi ha történik, végül hálába kell, hogy torkolljon. Ha nem, akkor még nem végeztél. 

Szoktam mondani, hogy bármihez, amit az iskolában tanítanak, hozzá kellene tenni, hogy a jelenlegi ismereteink szerint.

Lehet, állandósítok egy efajta figyelmeztetést az írásaim elején:

Tapasztalataim és a rajtam átáramló – talán igaz, talán nem igaz – gondolatok szerint.

Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.