napi jegyzet

A szelek már nemcsak áprilisban és októberben szabadulnak el, kiszámíthatatlanul dühöngenek februárban is, por- és szemétörvényeket keltenek a házak sarkain, váratlanul az emberek arcába vágják őket, mire azok behúzzák a nyakukat, mint amikor régen leszidták őket, és összefogják kabátjukon a gallért, a szelek meg csak tombolnak, mint unatkozó kamaszok, lebegtetik a műanyag zacskókat, sikoltozva szaladgálnak a kerítések rései között, csattogtatják a spalettákat, rázzák a redőnyöket, fákat döntögetnek, tetőcserepeket szórnak szét, sürgetik a változást, de ezt a nyelvet már nem értjük rég, a szelek elnyargalnak, és csöndesen sírva fakad az ég.

Mit szólsz?

A lebetonozott udvaron volt egy poroló, annak a fölső keresztrúdján szoktam lógni fejjel lefelé, mint a denevérek, kezdetben csak a térdhajlatommal kapaszkodva, később a pipáló lábfejemen, mert fiatalon nem féltettem magam, azt csak később tanultam. 

szerző nélkül

2 Comments

  1. Nagyon szép mondat, minden a helyén van benne, vagy, ahogy J.A. mondaná, semmit nem lehet elvenni belőle 🙂

  2. Különbeket írsz bármikor.

Hozzászólás

NAPI JEGYZETEK

az élet legnagyobb apró dolgairól

Pin It on Pinterest

Share This