Vendég

Nem könyv tesz valaki íróvá, hanem ahogy lát.
Alább Kiss Attila Atilla írásából egy részlet. 
Az idézetben idézett Zsófi Esterházy Fuharosok című regényének főhőse.
De ez nem lényeges.

Ülök a lavórban, vékonyka gyerek, mint a Zsófi, a konyhaajtó kulcslyukán beszivárog apám cigarettájának a füstje, és én az álmosságtól, a füsttől meg a meleg víztől kábán kapargatom a zománcot a lavór aljáról. A zománc a körmöm alá megy, eltörik, kipiszkálhatatlanul geci betolakodó, vér van, libabőr. A gyerekkor egyik legszörnyűségesebb és legizgalmasabb élménye. Meg ahogy a zománc csikorog a flaszteron. Ahogy a nagymama ablakkereteiről szedegetem a festéklemezkéket. Mégis, újból és újból, minden alkalommal meg kell játszani, el kell kísérletezni. Ameddig gyerek az ember, legalábbis. Körömvágás után többször is végighúzni az ujjakat a meszelt falon. (…) Aztán jött a konjunktúra, a zománclavórt műanyagra cserélték, de a ház mögött, a kert végében ott állt sokáig, a fehér kiskád mellett, amelynek az aljáról szintén lehetett kapargatni fürdetéskor a zománcot. Ennek ugyanakkor volt egy pereme is, amely még veszélyesebb játékot kínált. Alá lehetett dugni az ujjaimat, azok aztán úgy beszorultak, hogy mindig felmerült a kétségbeesés, a gyanú: úgy maradok. Mindig aládugtam őket.”

ajánló