Select Page

Vendég

Nem könyv tesz valaki íróvá, hanem ahogy lát.
Alább Kiss Attila Atilla írásából egy részlet. 
Az idézetben idézett Zsófi Esterházy Fuharosok című regényének főhőse.
De ez nem lényeges.

Ülök a lavórban, vékonyka gyerek, mint a Zsófi, a konyhaajtó kulcslyukán beszivárog apám cigarettájának a füstje, és én az álmosságtól, a füsttől meg a meleg víztől kábán kapargatom a zománcot a lavór aljáról. A zománc a körmöm alá megy, eltörik, kipiszkálhatatlanul geci betolakodó, vér van, libabőr. A gyerekkor egyik legszörnyűségesebb és legizgalmasabb élménye. Meg ahogy a zománc csikorog a flaszteron. Ahogy a nagymama ablakkereteiről szedegetem a festéklemezkéket. Mégis, újból és újból, minden alkalommal meg kell játszani, el kell kísérletezni. Ameddig gyerek az ember, legalábbis. Körömvágás után többször is végighúzni az ujjakat a meszelt falon. (…) Aztán jött a konjunktúra, a zománclavórt műanyagra cserélték, de a ház mögött, a kert végében ott állt sokáig, a fehér kiskád mellett, amelynek az aljáról szintén lehetett kapargatni fürdetéskor a zománcot. Ennek ugyanakkor volt egy pereme is, amely még veszélyesebb játékot kínált. Alá lehetett dugni az ujjaimat, azok aztán úgy beszorultak, hogy mindig felmerült a kétségbeesés, a gyanú: úgy maradok. Mindig aládugtam őket.”

ajánló

Share This