Végtelen mondat

Knak, akivel együtt szoktunk vihorászni a liftben, és akivel a polgári nevünkön kívül semmi azonos nem volt bennünk, volt egy nagymamája, aki kisebb-nagyobb ruhaigazításokat vállalt, ő vette be nekem azt a Lucas farmert, amit Atól kaptam, akire nem ment rá alkatából kifolyólag, rám viszont mintha öntötték volna az olasz importanyagból Svédországban varrt nadrágot, Svédországban már a 80-as évek elején divat lehetett az anorexia, csípőben olyan szűken mért volt az anyag, hogy éppen jó volt rám, viszont bőségesen lengett a bokám körül, holott nálunk a sonkalábúak is csőnadrágot hordtak, ezért mentem át K. nagymamájához, aki olyan szorosan a lábam vonala mentén gombostűzte végig, hogy még én is elámultam, ellenben a végeredménnyel teljesen elégedett voltam, nem úgy, mint az apám, ezt a nadrágot én olyannyira hordtam, hogy térdben és bokában kirojtosodott: lukas lett, akkor apám eldugta a nagyanyám udvarában álló garázs ajtaja fölé a keresztgerendára, mert akkor nagyanyám már a városban lakott, nem tudom, mi vezérelt engem a garázsba, mert azt az egy alkalmat kivéve sosem jártam ott, és azt sem tudom, mi mozdította a tekintetemet a szemmagasság fölé, és még ekkor sem láthattam semmit, ezért a kezemet is fölnyújtottam, elkezdtem tapogatni a gerenda tetejét, ott találtam a nadrágomat, téglák nyomták lefelé mint sírkövek, megörvendtem nagyon, aztán egyformán csodálkoztunk apámmal, hogy megleltem, azt hiszem, születésemet megelőzően köthettünk valamiféle egyezséget, hogy én őt minden lehetséges módon és alkalommal bosszantani fogom, amely egyezség betartásához részemről példásan ragaszkodtam; azt hiszem, akkortájt már a nadrágom cipzárja is szétment, a hasítékot biztosítótűkkel fogtam össze, Gtől tanultam, aki mindig nagyon laza volt a ruházati lyukak, szakadások és gombhiányok tekintetében, életkori szórásból kifolyólag szociometrikusan pókhálóvékony szálakkal kapcsolódó csapatban voltunk, és sok minden történt velünk, ami nem tartozik szorosan ide, engem zavart, hogy nem tudom fölhúzni a cipzárt, egyáltalán nem volt divat a kilátszó alsónemű, a divattal amúgy is úgy vagyok, hogy néha egybeesünk, és amikor twistverseny volt az iskolában, amire egy szem jelentkezőként beneveztem, és megugrottam egy figurát – jártam tánciskolába, nem is emlékszem, én akartam-e, utáltam, mindenesetre, mert szép ruhába kellett öltözni, nekem meg olyanom nem volt, mert amire azt mondták, hogy az, az rajtam mind lógott,  velem szemben egy pattanásos fiú, olyan, aki egész életében a mamával él majd, egymástól tisztes távolban, merev lábakkal léptük a rumbanégyszöget, de gyanút akkor fogtam, amikor a tánc- és illemtanár a twistet tanította, mintha a féltalpatokkal cigarettacsikket nyomnátok el mondta nekünk, akik addig még egyetlen slukkot sem szívtunk, és megmutatta, amikor is vigyorogni kezdtem, amilyen tapintatosan csak tudtam, akkor jöttem rá, hogy az ember akkor táncol jól, ha a lába egyenesen a szívéből nő ki, a koreográfiákat megette a fene – , és akkor a wrangler pólóm föllibbent, és kitakarta a biztosítótűket, az volt a Lucas farmerem végórája