Száz születésem, száz halálom

Az elsőről csak másnak van emléke,

az első születésemről. Úgy képzelem, a paradicsomban voltam egészen az első fogalomig, amit megtanultam. Aztán minden fogalom harapott egyet a paradicsomomból, kiharaptak belőle. Ez volt a második születésem: az örökkévalóságból bele az időbe. És a második halálom. Kihaltam a paradicsomból.

A legtöbb születésem hosszú volt, évekig vagy évtizedekig tartott. Nem tudtam például meghalni cserfes, megszületni hallgatag kislánynak.

Hogy egyszer nagylánynak is meg fogok születni, azt egy iskolai óraközi szünetben a mosdóban tudtam meg. Trudival barátnők voltunk, ő, a nagydarab, erős lány meg én, a szélben lebegő cérnaszál. Ő beszélt nekem először a hóvérről. Egyszer, rajzóra előtt, furcsán fájt a hasam, akkor pecsételődött meg a kislánykorom.

Belehalt a nehezen megszült jó gyerek. Lettem szilaj, tiltott dolgokon kellett fenni magam, belecsattogtatni fehér fogam a világba.

 

Már kétszer is kis ruhácskákat teregettem a szárítókötélre, amikor még mindig vajúdtam az anyasággal.

A harmadik gyerekem szült meg anyának.

Feleségnek meghaltam, mielőtt megszülettem volna. Meg tudtam születni szakácsnak, kézilánynak, takarítónak. A szakácsnak születésemet élveztem, főzni művészet – végül is minden tevékenységet oda lehet emelni. De már halódik megfele, elkényelmesített a kor.  Még vasalónőnek is meg tudtam születni, hosszas vajúdással. Azóta jó idő a vasalóidő, jó a ruhából fölszálló napszag, jó, ahogy elnyújtózik anyag. Elnyújtózom én is.

Az élet átrobog rajtam,

folyton elgázol, folyton föltámaszt valami mássá. Imalánccá fűződnek a tapasztalatok.

De meghalt rengeteg álmom, mielőtt beléjük születtem volna.

Már csak egy maradt: visszaszületni a paradicsomba, mielőtt meghalok.

Genius loci

elolvasom