Facebook Instagram Pinterest

szándék szerint a makacsságról

Makacs, makacs, makacs. Egész gyerekkorom zengett tőle. Ne legyél már ilyen keményfejű! szokta mondani anyám, és nem látta meg, hogy egyedül nem tudok az lenni, kell hozzá az ő makacssága, abból lehet csak dacos összefeszülés.

A gyerek csupa érzékszerv. Nagy az orra, a szeme, a füle, a szája. Az orral kezdődik. Az anyaszaggal. A szájjal folytatódik. Oda akarja belegyömni a gyerek az egész világot. Az ismerkedés második foka az íz. Aztán a szem jön. Kerek tányér. Hegyi tó. Még tükröződik benne az ég. A szellem nyílásával nyílik a fül. Szoktam mulatni a legkisebben, ahogy bevonul a szobájába egyedül lenni, de a fülét, azt folyton kinn felejti.

Amikor már nagyra nőtt fül voltam, teledugták a családi konokságról szóló mesékkel. Merthogy kunok vagyunk. A családi mesék mélyén fortyanó erőszak is volt. Amikor a ló nem engedelmeskedett, nagyapám megharapta a fülét. A harag szerencsére ritkán szakadt át a fizikai valóságba, ha nem így lett volna, valószínűleg nem élnék.

Tudtak-e szeretni? A maguk módján. Ahogy a legtöbb ember a szeretet értelmezi: legyél úgy, ahogy nekem jó. 


 

Leave a Reply

Your email address will not be published.Required fields are marked *