Ádám harapása

Nem az fertőzteti meg az embert, ami a száján bemegy, hanem ami a száján kijön, az fertőzteti meg az embert.

Máté 15 11
a Károli-fordítás alapján

Sok barátja van az osztályban, Máté, Márk… 
Lukács, János – folytatjuk nevetve.

Aki közép-európai országba születik, arra ragad a keresztény kultúra, mint a kosz. Bár nem olvastam a Bibliát (kamaszkoromban elkezdtem, de hamar abbahagytam, mert bántón emberképű az Isten, meg mert – ahogy mindent az életben – szó szerint értettem, ahogy nem szabad, nem lehet. Hogy ebben hibáztam, dr. Joseph Murphy tiszteletes könyveiből tudtam meg, aki, mondhatni, lefordította nekem a példázatokat.), sok bibliai idézetet tudok, például, mert gyerekkoromban nagyanyám, aki a rossz nyelvek szerint közel állt a paphoz, túl közel, mindig magával cipelt a templomba, lehet, ürügyként, és ha már ott voltam, nem tudtam nem figyelni. Így vagyok ezzel most is: ha valaki beszél, figyelek.

Elgondolkodtam a nem az fertőzteti meg az embert, ami a száján bemegy, hanem ami a száján kijön jézusi kijelentésen.

Nem az betegít meg, amit megeszem, hanem amit mondok. Mondani csak olyant tudok, ami bennem van. Mondom, és láthatóvá lesz.

Nem tudom, te mit látsz, én azt, hogy az emberekben rossz kedv, mocskos szók, gyűlölet és kapzsiság van. Leginkább akkor látom, amikor ritkán, de megkísért, hogy a közösségi oldalakon kommenteket olvassak. Nem szabad.

Olyankor úgy kapkodok valami szép után, mint fuldokló a levegőért. Az töltsön ki, az jöhessen ki a számon, meg ne fertőződjek.

Lélekemelő dolgokban gazdag időket kívánok neked!

Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.