Select Page

Nemek

 

íróműhely

Találkoztam egy ismerősömmel mesélem.  Mondta, hogy megszületett az első unokája, és én elfelejtettem megkérdezni, hogy kisfiú-e vagy kislány. Kis szünet után: vagy majd eldönti? nevetek.

Néhány éve ez még értelmezhetetlen vicc lett volna. Néhány éve, hogy kisfiú vagy kislány, csak az élettani nemet jelentette. Ám mára a nem jelentése fölülíródott a társadalmi nem fogalmával. Helytelen összemosni, és szerencsétlen is, mert az utóbbi szerep. Ha valaki élettanilag férfi, de nőként él, az szerep. És az szerepválasztás, ha a teljes hasonulás kedvéért megműtteti magát.

Amikor egyedül éltem, sosem jutott eszembe, hogy nő vagyok. Nem volt pillantás körülöttem, amelyik nővé tett volna. Egyedül leginkább csak ember vagyok – ahogy az élet kezdetén és végén. Egy fölöltöztetett csecsemőről nem mondható meg, hogy fiú vagy lány, ahogy az öregemberek is elnőiesednek, az öregasszonyok elférfiasodnak az élet végére.

Akik nem engedik fiúnak vagy lánynak anyakönyvezni a gyereküket, azt hiszem, nem az élettani nemet tagadják, hanem a szerepekkel, a kisfiúvá, kislánnyá neveléssel szállnak szembe. Nem akarják nyesegetni őket, mint a fákat. Nehéz. Mintáink úgy bele vannak ragadva az életünkbe, mint nedvedző sebbe a géz.

Én, amíg anya nem lettem, utáltam, hogy nőnek születtem. Kislánynak születésemmel csalódást okoztam a szüleimnek, ám bármilyen furcsa, a nagyobbat, a sosem megbocsáthatót, anyámnak. Anyai ági örökségem, hogy a lány cseléd. Így kezelte dédanyám nagyanyámat, nagyanyám anyámat, anyám engem. És láttam, hogy a nagyanyám hogyan mesterkedik, hogyan hagyja meg nagyapámnak a dolgok uralásának látszatát, miközben orránál fogva vezeti. A nők hamar megtanulják, milyen eszközökre van szükségük, hogy boldoguljanak egy férfiaknak berendezett világban. Gondoltam, én a könnyebb utat választom, csak fiúkat szülök, nem sikerült, de ha sikerült volna, sem lett volna menekülőút, azokat az Isten mind befalazta.

Minden pillanat megkérdezi: ki vagy? És már mutatja is, mit válaszoltam. Az ember a lényével nevel, leginkább a megpenészesedett szavaival, eldugult élethelyzeteivel, csúnya torzulásaival. A gyerek, amíg gyerek, olyan, mint a Nap: a legkisebb hibát is megmutatja; Isten küldötte a gyógyulásra. Az a kérdés, tudunk-e vele élni.

íróműhely
Share This