Facebook Instagram Pinterest

mikor jön el a figyelemidő?

A vívásban van egy szúrás, majdnem olyan, mint a teniszben az ász: a tempó-. Közbetámadást jelent.
Amikor az angyalok lelökdöstek az égből anyám karjába, rosszul állították be, hogy mikor nyíljon ki a szám. Folyton tempóban szólaltam meg, olyankor, amikor a legalkalmatlanabb volt, így voltam anyám bosszantására.

Zaklatott felnőtt lettem én is,

nem szerettem, ha megzavartak a dolgomban. Ez lett a legjobb kifogásom is: nekem az alkotáshoz egyedüllét kell, meg sok-sok idő. Aztán egyszer az angyalok belevittek egy számomra utálatos helyzetbe. Zsúfoltságban, ahol úgy kellett egymást kerülgetnünk, mintha táncolnánk, és lármában kellett valamit létrehoznom. A kezem ügyébe helyeztem az összes kelléket, és kivontam magam térből és időből. Olyan csönd lett, mintha megsüketültem volna. Körém zárult, mint magra a héja. Azóta, ha valami a figyelmemet követeli, megadom: figyelek, mert akkor éppen annak van ott az ideje.

Így vasalt engem simára az Úristen.


figyelem


kép: Szabó Zoltán

Leave a Reply

Your email address will not be published.Required fields are marked *