Facebook Instagram Pinterest

Mi a rossz? A méhcsípés az az?

Egyszer, miközben a Gébárti-tó partján mezítláb bóklásztam, beleléptem egy lóherevirágot körbeudvarló méhbe. A méh látóterét kitöltötte a virág, és ha megszólalt is a vészcsengője, későn, az én látóteremet meg az a sok kép töltötte ki, ami egy nyári napon egy tóparton van. Ebből a kettős figyelmetlenségből lett a baleset.

A fájdalom úgy perzselt végig rajtam, mintha gyújtókanócon, berobbant a fejembe, kis híján kioltotta a tudatom. Fölkaptam a lábam, a harmadik és negyedik lábujjam alatti párnácskából állt ki a méh fullánkja. Belepusztul szegény! ez volt az első gondolatom, és követte szorosan a másik: lehet, hogy javított a fülemen? (A fülkürt talppontját szúrta meg.) A különös gondolatot a szívem fogta föl előbb – lehet, eleve ő súgta -: miközben imát küldtem a méhért, elöntött a hála.

Azóta, ha nekem jön az ajtófélfa, rám támad valamelyik bútor, vagy megvágom magam zöldségaprítás közben, olyan, mint egy figyelmeztető tarkón vágás: hol jársz? És aztán makacsul azt hiszem, hogy valami beállításom ismét isteni módosításra került.

A bármi, ha történik, értem történiknek nagy a hatósugara. Azóta, ha egy tervem meghiúsul, azt mondom, nem volt itt az ideje. Amikor eljön az ideje, akkor olyan lazán történik meg, hogy a kisujjamat sem kell meggörbítenem.

A káoszról rég azt hiszem, hogy föl nem ismert rend. Fölzárkózott mellé, hogy:

a rossz föl nem ismert jó.


kép: Szabó Zoltán

Leave a Reply

Your email address will not be published.Required fields are marked *