Select Page

Keserűség

 

íróműhely

Vennénk ki az autóból a bevásárolt élelmiszert, amikor egy férfi száll le mellettünk a biciklijéről. Párom ismeri, bemutatja. Történelmi neve van (mint egykor két fölsősnek az iskolából, akik egy rendezvényre igyekeztek, neve? kérdezte a portás, Deák Ferenc, a portás leírta, a másik fiú lépett az ablakhoz, neve? Esze Tamás, a portás fölnézett, kérem a személyi igazolványokat! – én nem kérem el a férfi igazolványát, ha történelmi is a neve, gyakori, mint a Nagy Katalin), beszédbe elegyednek a párommal, tipródom, mennék már befelé, egyszer csak meghallom, miről beszél a férfi, mije nincs meg? kérdezem. Támadónak hangzik a kérdés, mintha botot szúrtam volna forgó kerék küllői közé; nem arról van szó, a mértékről! tér magához, hát hiszen ez az! ezt nem mondom ki hangosan, a férfi már így is ellenségnek lát.

BORZASZTÓ A MAGYAR TÁRSADALOM MENTÁLIS ÁLLAPOTA – szalagcím harsogja a szemembe, de nem tud kárt tenni bennem; folyton emlékeztetnem kell magam, hogy mindenkinek joga van a keserűséghez, és úgy szerzi be, ahogy akarja, ahogy én is ragaszkodhatom a szirupos mégis szép!-emhez.

íróműhely
Share This