Irtás

keservers

Szedem le a loncot a kerítésről,

zsibbadtan, el ne sírjam magam, amiért adja az illatát, nekem, a hóhérának az utolsó pillanatban is.

Az ember környezete egyszer csak mutatni kezdi, mi van az emberben belül. Erdő vagyok vadakkal, szertelen, égbe szaladó indákkal, tenger virággal, tüskékkel, folyton szembejövő ágakkal, eget ringató vizekkel. 

`

(– Miért csinálod ezt, apa?
– Nyesegetem  a vadhajtásaidat.
– Az az eleven húsom, apa!)

semmi nem változott

 

csak most mások kényelméért magamnak kell elvégeznem a csonkítást

`

(Ima

 

Élek.
Éleim mást ne sértsenek.)

Van két magyar hold földünk az erdőben.

 

Amikor legutóbb ott jártam, zenélt az erdő. Nekem zenélt. Hallom minden nap. Egyszer csak megyek, ne kelljen többé összehúznom magam.

Kiviszlek, égig szaladhatsz suttogtam a halott virágú loncnak.

Ajánlott bejegyzés

 

 

a füvön fénytócsák között lépkedek, egy mentaág befűződik meztelen lábujjaim közé, feldíszíti élénk leveleivel, halvány virágaival