Emlékszem, a Városligetben egy rendezvényen végignéztem az embereken,  és az jutott eszembe, hogy ha most megállítanánk az időt, és mindenki ott teremne, ahol fejben van, kiürülne a tér kezdtem a könyvbemutatót, és elmondtam, mennyire kevésszer vagyunk jel-en, és ez milyen következményekkel jár, majd leültem, és   e l b a m b u l t a m. 

Két hiedelmem van a bambulásról:

•  a bambulás rossz, mert a fókuszálatlan nézés rongálja a szemem
•  a bambulás jó, mert ellazítja az elmém, és ezzel megnyitja a lehetőségekkel teli végtelent

Ennek megfelelően: távollátó vagyok, és tele vagyok újszerű ötletekkel.

Hogyan fordítom magam világgá, mint egy kesztyűt?

Így, a hiedelmeimen keresztül. A hidelem a forgóajtó a kinn és a benn között. A bennem lévő hiedelmek működtetik az engem körülvevő mezőt, amely felelős a tapasztalataimért, azaz a “valóság”-omért. A kvantummező (másképpen a Semmi) olyan, mint a lámpa dzsinnje: a szolgálatomra van rendelve. Higgyek bármiben, a dzsinn töméntelen bizonyítékát szállítja, hogy úgy van.

A világ én vagyok

Ha szeretem Stephen King könyveit, akkor az ő és az én világomnak van metszete, és akkor azzal találkoznom kell. Mindennel találkoznom kell, amivel van metszetem. És akármit látok “odakinn”, csak úgy kerülhetett elém, hogy bennem van.

Veszélyes metszetek

Felelős lenne-e Stephen King azért, ha Rage című regényét egy diák eszelős lövöldözéshez forgatókönyvként használná?

Felelős-e George Orwell azért, hogy az 1984 részben megvalósult?

Azt mondom, nem. Ha tömegek olvassák az 1984-et, az azt jelenti, hogy tömegeknek van metszetük vele.
Hitler is azért juthatott hatalomra, mert tömegeknek volt metszete az eszméivel. A szörnyek bennünk élnek, a felelősség örökre a miénk. 

Fejeskvantumugrás

Gyanítom, bármiféle azonnali változáshoz a valóságomban van közvetlen, isteni út, egy kvantumugrás, de ahhoz kikezdhetetlenül erős hit kell, vagy legalább rövidzárlat a megszokott tudatállapotomban. A legtöbben végzetesen beleragadunk a “valóság’ keserű vagy édes mézébe. Ha azt mondom: jól látok, akkora a távolság a megtapasztalt valóságom és az állításom között, hogy rövidnek bizonyul az összes hitem, amely áthidalhatná. Ilyenkor a dzsinn karba fonja a kezét, és azt mondja: higgy, különben így maradsz!

Kerülőút

A világunk (még mindig) cselekvéshívő. Ha rövid a hitünk, megtoldjuk egy tettel. Úgy gondolkodunk, hogy ha teszek valamit a látásom javulásáért, szükségképpen javulni fog. És akkor a dzsinn röhögve, de rábólint.