Táltos ló

vak firka

Elmesélek egy régi történetet, a semmiből bukkant elő mint befejezetlen, mert nem zárta még le a hála.

Azon ritka alkalmak egyike volt, amikor Budapestre autóztam. Nem ismerem jól a fővárost, autóval biztosan nem, nem volt még GPS, sem utasom, aki navigáljon. A kocsit a Déli pályaudvarnál szoktam letenni, de most eltévesztettem a sávot, és mire eszméltem, már közeledtem az Erzsébet hídhoz, és már rajta is voltam, miközben Budán lett volna dolgom. Mielőtt kétségbeestem volna, arra gondoltam – ez így nem pontos, azt a sugallatot kaptam, hogy kövessem az előttem haladót, bárhová megy is, és bár képzeletben láttam magam, amint Veresegyházán ülök tanácstalanul, mentem mögötte, le a hídról, kanyarogtam utána a híd alatt, és: visszamentünk Budára.

Eltelt ez a sok év, és ma hajnalban váratlanul felbukkant, hogy megköszönjem az ismeretlen autósnak a segítséget, és hogy emlékeztetett a Gondviselésre.

Egyszer, amikor a szülői létről írtam, ölembe pottyant a legnagyobb tanulsága (ha meg akarod érteni az életet, ha meg akarod ismerni önmagad, kezdj el írni!): a legfontosabb dolog megtanulni félreállni.

És most már tudom: nemcsak a szülői létre igaz ez, hanem az egész életre. Hagyni tudni a Gondviselést dolgozni.  

Íme, a felszabadulás.

Szárnyas napokat! 

Egy kutatás szerint a mai ember reggel először a telefonját nézi meg. Egészséges szokás-e? Nem hinném. Nálam nagyjából az ötödik helyre került a reggeli rutinban a mi-történt-az-éjjel-a-világban. Akkor viszont szeretek olyan tartalmakkal találkozni, amelyeket jó olvasni. És te?

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési irányelveket.
Bármikor leiratkozhatsz.