Hálaadás

Gyerekkoromban még nem tudtam, hogy azért nyitok ki egy könyvet, hogy  kinézhessek valaki más szemén. Pedig azért. Valaha nem válogattam meg, kinek a szemén, mégsem fogtam mellé, mert az ég úgy adta a könyveket a kezembe, hogy a legnagyszerűbbekén.
Mostanra leginkább azoknak az íróknak a szemét szeretem, akik engedik, hogy a földjük szellemei, kelta varázslók, indián sámánok, csavargó cigányok állítsanak a látásukon, hogy találkozhasson a valóság a varázslattal. Ilyenkor lelassítom a mesét, visszafogom a mohóságom, éppen, mint egy ínyenc, legyen idejük a mondatoknak a nyelvemre olvadni, felszívódni, részemmé válni. Minden ilyen olvasmány megfüröszti a szememet, mint a könnyek. Ragyog a világ rajtuk keresztül, mint soha azelőtt.

ajánló