Genius Loci

A hely szelleme
A történetekből végül semmi sem marad, csak a táj fölött lebegő ének. Vannak, akik hallják. És vannak, akik a hely szellemét érzik.

 

A hegyen

Küzdök

a meredek oldallal, nehéz tartani a fűnyírót, anyám ott lebeg körülöttem, látod, ilyen a hely szelleme, itt előbb-utóbb magukra maradnak a nők mondom neki a fejemben, ahogy csinálom ugyanazokat a munkákat egyedül, amiket ő csinált egyedül. Engem aztán nem láttok ott! csaptam rájuk a mondatot, amikor közölték, hogy vesznek egy hétvégi telket. Jól van bólintott apám, aztán majd a kulcsot se kérd! Válaszul magasra emeltem az orrom.

 

Tartottam is magam. Apám halála után csak szüretkor segítettem, akkor is azért, mert anyám megkért.
Nem szépen, úgy nem tudott. Vagy összeszorult a szája, mielőtt átküzdötte volna rajta magát egy kérés, vagy parancs lett belőle. Ábrándozott-e arról, hogy együtt, hogy kigurul a nevetésünk a sorok közül, nem tudom. Nekem jó egyedül. Én, ha kell, tudok kérni egyszer, kétszer, harmadjára megcsinálom magam.
Szemembe folyik a verejtékem, mar, mintha könny volna.

 

 

“Minden a fényes mosogatóval kezdődik.”