Facebook Instagram Pinterest

fehér

A ligeten mentem át épp, a fejembe zárva, lekötött a gépész, amikor elszakadt a film, vagy nem tudom, mi történt, de kellett lennie egy szünetnek, mert hirtelen megláttam, ahogy a lámpafény körém toccsan, és ezüsttel, szivárvánnyal szikráztatja föl a havat, akárha egy bolond horgász halpikkelyekkel szórta volna tele.

(ismétlés)

Volt idő, amikor még kigombolt kabátban, meggypiros orral és meggypiros arccal, bagó nélkül is füstöt fújva, nevetve, mesét láttam a Nagytemplom gömbölyű fara mögött, a Múzeum előtt a hóesésben fölnéztem az utcai lámpa fénykörébe, akkor nyílt ki a térbeli mesekönyv a fekete tus ég alatt narancs glóriás lámpásokkal, fehér csipkés faágakkal, selyemcukor házakkal, szikrázó flitter hótakaróval.

Az éjjel betakargatott minket az Isten, kiosonok a hajnali csöndbe, a házak még szuszognak a fehér paplan alatt, leeresztett szemük mögött fülledt álmok, de mindenütt ott a mérték: a fehér. Mohón issza a szemem, kell ez a töméntelen fehér, mint iszákosnak a tömény, mert józanít, mert képes leállítani fejemben a gépészt. Kell a benne lévő teremtés előtti csönd.

Fehér az Isten.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published.Required fields are marked *