ÉLMÉNY

A kisgyerek előttünk vízipisztolyszerű játékot nyomkod, tömérdek szivárványos gömböt ereget, buborékfölhőben megyek mögötte, vissza az időben.

Szappanos vizet készített, fogott egy szalmaszálat, bevágta az egyik végét két helyen, a vágás mentén kihajtogatta, habosra verte vele a vizet, kiemelve belefújt, növekedtek a csillagvégen szivárványos szappanbuborékok, úsztak a levegőben. Azért csinálta, lekössön engem, unatkozó gyereket, unalmában nyafogót. A buborékfújásnak nem volt semmi értelme. A mosáskor az udvarra kitett lavórban vakító nap érdekesebb volt.

Azt hiszem, élményhez akart juttatni. Él-ményhez. Valamihez, amiben elveszhetek. Mindannyian az elveszést keressük. Művész, kábszeres, iszákos. Az átjárót a paradicsomba. Az alámerülést, amelynek a végén ott a föloldódás, az önvesztés. Mert csak ekkor élünk.