Milyen a jó jelmondat?

Milyen a jó jelmondat?

A nyelv zenél. Nem halljuk, mert elnyomja a jelentés. Olykor, isteni pillanatokban, amikor az ember váratlanul kiesik a nyelvből, meghallja. Mire eszmél, hogy milyen szép, már el is veszítette.

A minap hallgattam egy ötperces előadást arról, hogy aki jó jelmondatot akar, figyel a zenére. Elragadó ötlet! Mondok egy mesét! csináltam is az új szlogent rögvest a szellemében. Mondok egy mesét. Egy daktilus és egy jambus. ― υ υ | υ ―. Gyönyörű!

Élj magyarul! ― υ υ | υ Daktilus és lebegve hagyott vég.

Innen nem volt megállás. Belehallgattam a nevembe (jambus és anapesztus), eljátszottam híres cégek jelmondataival, hétköznapi fordulatokkal, utcán fölszedett töredékekkel. Tele van falevéllel az árok. Ez régi gyűjtés, a mai napig a kedvencem. Színtiszta anapesztusok (υ υ ―) a végén csonka verslábbal. Az anapesztusok borúsak, éppen, mint a moll zenék, a daktilusokban süt a nap, akár a dúr skálában. Azt mondják, Homérosz a tenger hullámverésének dallamára írta az Odüsszeiát. Nem hiszem. A tenger anapesztusokban hullámzik, az Odüsszeia pedig csupa erős, férfias daktilusból áll.

Az az ötperces előadás visszairányította a figyelmemet valamire, ami varázsolni tud velem, bárkivel. Azért könnyebb verset dallammal tanulni, mert a zene hátára fölfekhet a szöveg. Ezért van, hogy az időmértékes versekre évtizedek távlatából is emlékszünk, dobolnak, mint a szívverés.

ELŐZŐ BEJEGYZÉS

Ki Európa szeme, füle, orra, szája?