Hasonlatok

Hasonlatok

Hasonlatok

 

íróműhely

A legfontosabb dolgok nesztelen történnek, ahogy a februári napokban bújik meg a tavasz. A hideg még megfacsarja az utcára lépő ember orrát, de már más szöge van a fénynek, már egyre több benne a meleg és a vidámság.

A nagy dolgok olyan csöndben történnek, mint a hangok átváltozása a rézcsőben, amikor a tavaszi fényes szelekkel utcára megy a fúvószenekar, a tubás elkeseredetten fújja a tél sötét hangjait, de mire kiérnek a tölcsér végén, vidáman röpködnek, mint a verebek.

A lényeges dolgok olyan észrevétlenül történnek, ahogy tárgyakra ül a por, réteg réteg után, míg egyszer csak sok csillogó semmiség megtapasztalható valósággá lesz.

 

íróműhely

Írónap

Írónap

Írónap

 

íróműhely

Vannak napok, amikor meggonoszodnak a tárgyak. Nem küzdök ellenük. Nem is lehet.
Volt egy barátom, akivel egy házban nőttünk föl, egy időben padtársam is volt, nem szoros, inkább kölcsönös tiszteleten alapuló barátság volt közöttünk. Mellette láttam először, milyen, amikor megbolondulnak a tárgyak. Olyan volt, mintha a világ sajátosan örvénylett volna körülötte apró-cseprő bosszúságokat előidéző együttállásokat hozva létre. Egyszer például vonaton utaztunk. Az első állomáson, ahol mindig sokat vesztegelt a szerelvény, az akkor még kemény papírból készült menetjegyét a két átellenes sarkánál fogva az ujjai között forgatta. A jegy egyszer csak kiugrott a kezéből, és becsusszant az ülése alá, a fűtést rejtő fémdoboz tetejére. Bárhova eshetett volna, kivéve oda, mert az volt az egyetlen hely, ahonnan nem tudtuk kipiszkálni. A fiú, aki mindemellett különösen tisztességes gyerek volt, leszállt a vonatról új jegyet venni, hiába mondtam, hogy majd megmutatjuk a kalauznak, hol van, aztán majd ő kitalálja, hogyan érvényesítse.

Már reggel tudtam, hogy a mai a tárgyak összeesküvésének napja. Egy vállfa leesett a szárítóról, és amikor fölvettem, a kampója beleakadt az egyik ruhába. A zománcos lavór lesiklópályának használta a kosárban felgyűlt szennyest.
Az ember azt hinné, ilyen napon jobb, ha könyvet vesz a kezébe, és olvasós napot tart, ám rögtön a harmadik vagy negyedik mondat a hátára vett, vitt a gyerekkori emlékeim közé, már azok a képek peregtek, nem az olvasottaké, kellett menni vissza a bekezdés elejére.

Ezért inkább írok. A saját szavak, talán hogy ellensúlyozzák a tárgyak és a más szavainak lázadását, ma áradóbbak, mint máskor, és kivételesen készségesek. Csak megtalálom, mit akar ez a mai nap.

íróműhely

Igazság

Igazság

Igazság

 

íróműhely

Van, hogy szétcsúsznak a Valóság díszletei, és belátok a színfalak mögé. Először fiatal koromban történt meg, éreztem, hogy valaki mit gondol rólam, olyan tisztán, mintha hangosan kimondta volna, és láttam, hogy a Valóság szilánkjai hogyan rendeződnek úgy, hogy megteremtsék tökéletes látszatát a gondolatnak, amelynek semmi köze nem volt hozzám. A jelenséget gyurmaságnak neveztem el, tudniillik hogy hiteinkkel, feltételezéseinkkel és véleményeinkkel mindannyian magunknak alakítjuk a Valóságot;

(Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.

Fodor Ákos)

ezért, hogy mindenkinek mindig igaza van;

ami azt jelenti, hogy soha senkinek nincs igaza.

 

íróműhely

Ítélkezés

Ítélkezés

Ítélkezés

 

íróműhely

A minap abban a kegyelemben részesültem, hogy láthattam, hogy egy általam meghozott ítélet miért hibás:
a háttérben megkezdte csöndes munkáját a Valóság, szállította egymás után a számomra addig nem ismert részleteket, és mivel figyeltem erősen, azt tapasztaltam, hogy úgy olvad el a kezdetben kemény ítélet, mint bámészkodó kezében a fagyi, mígnem a bizonyítékok el nem juttattak a következtetésre:

az ítélkezéshez sosem vagyok szükséges és elégséges ismeret birtokában. 

íróműhely

Mesteremberek

Mesteremberek

Mesteremberek

 

íróműhely

mintha magának csinálná szoktam mondani a szakembereknek, szoktak nézni rám furcsán, mert az a suszter cipője

mesterember az, akinek mindegy, kinek dolgozik, magának vagy másnak, mert a mérték nem kívül van, hanem belül, az szabályozza a mozdulatokat, szeretet van még a tekintetben is, amelyik az anyaghoz ér

azt sugározza vissza a tárgy örökkön örökké, csorbulásig, kopásig, agyonhasználatig

amelytől újabb szépségbevonata képződik

közép-amerikai indiánoknak kínáltak kézzel szőtt takaróikért annyi pénzt, amelyben életük végéig térdig járhattak volna, csak készítsenek sokkal többet, nem lehet rázták a fejüket, nincs annyi hátralevő idejük

emlékszem gyerekkoromból az időre, amikor nem az volt a cél, hogy valami elkészüljön, maga a folyamat volt fontos, amelyről viszont nincsenek emlékeim, mert nem voltam ott, nem volt ott senki, mert az alkotás, az igazi, föloldja az embert

mostanában néha újra megtörténik

 

íróműhely

Jegyzet

Jegyzet

Jegyzet

 

 

íróműhely

Valahányszor külföldről hazaérkezem, tényleg hazaérkezem. Kinyújtózik bennem a lélek.

Enyém a város fölött folyton változó égharang, zenél, amióta megszülettem, sehol másutt nem ilyen szépen. Enyémek a folyó menti mézgás égerfák, amelyek úgy kísérik a vizet mint reményvesztett szeretők. A bolond szelek elülnek lombjaikban, mint a madarak. Enyém az iszamos patakpart, ahol a kövek fölött csacsogva bukdácsol a víz.

Enyémek a parkokat ellepő varjak, amelyek, mintha egyetlen madár volnának, egyszerre emelkednek a magasba, köröznek károgva, fülsiketítőn, szétsokszorozódnak az ablaküvegekben.

Enyémek az ország rosszkedvű, békétlen lakói, enyémek a nagy hangú, kocsis szájú kamaszai. El nem cserélném idegen ajkúakra őket, nem csak, mert tudom, hogy a világ más tájain is bepiszkolódott a száj és a szó.

Enyémek az apró dühök, amik forrnak bennem miattuk, amikor elfelejtem, hogy csak annak van jelentősége, aminek adok. 

íróműhely