Átfényezni (21)

Átfényezni (21)

Átfényezni (21)

Az utolsó előtti fenyőnk narancs illatú fa volt, ajándékba kaptuk, a következő éven dézsásat vettünk, de kiültetés után nem maradt meg, akkor fölkerekedtem, és a város szélén találtam egy kovácsműhelyt – úgy hiszem, amerre megyek, viszem magammal a világomat, mihelyst kilépek a csokoládéboltból, ahol szép arcú lengyel nő a tulajdonos, eltűnik, és fekete ruhaüzlet lesz a helyén halálfejes pólókkal, szegecsekkel kivert kiegészítőkkel a téren mögöttem bandukoló punknak; a kovácsműhelyt is így teremtettem a város szélére, meglepetten néztünk egymásra a három kováccsal, mert annyian voltak, mint a háromkirályok, arcukat vésővel formázta az idő, meghallgatták, mit szeretnék, tüstént rajzolni kezdtek, magyarázták, hogy miért kellenek merevítők, összedugták a fejüket, hogy a stabilitást hogyan oldják meg, végül olyan árajánlatot adtak, amit álmomban sem reméltem, azóta, ha érezni akarom karácsonykor a fenyő ragacsos illatát, ki kell mennem az erdőbe, otthon spirál alakú karácsonyvasunk van a csigavonalon tíz mécsestartó karikával, és valahányszor földíszítjük, mosolyog téren és időn át a három kovács.

Átfényezni (22)

Átfényezni (22)

– Fájdalmat okozott.
– Testit?
Megrázza a fejét.
– Másmilyent nem tud. Fájdalmat te okozol magadnak azzal, amit gondolsz.
– Nem tudok szabadulni a fájdalmas gondolatoktól.
– Nehéz is. Olyanok, mint egy éhes vadállat. Le kell kötnöd valamivel, ami elég vonzó, különben rendre visszatér, hogy marcangoljon. Ha képesek volnánk a dolgokat összefüggéseikben látni, értelmet nyerne minden, ami történik. Így marad a hit, hogy van értelmük, még ha nem is látjuk, mi az. 

ajánló

Átfényezni a hétköznapokat

Átfényezni a hétköznapokat

– Hogy csinálod? – kérdezi.
– Mit?
– Hogy mindig ilyen nyugodt vagy.
A kérdése előtt végighallgattam, milyen nehéz neki az élet.
– Azt hiszem, az embernek sorsa van – válaszolom. – Azt vállalni kell. Elfogadni. Vinni a keresztet. Amikor nagyon nehéz, akkor fogást váltani rajta. Megkeresni, hol könnyebb. Mert mindig van, ahol könnyebb. És hálát adni a legkisebb dolgokért. A legközhelyesebbekért. Hogy van meleg otthon, kerül étel, és vannak emberek, akiket szeretsz.
Csönd van.
– Sosem bocsátok meg neki – mondja.
– Neki nem fog fájni. Te fogsz megfagyni a szeretetlenségtől. Gyere, adok egy puszit.

ajánló

Ünnep

Ünnep

Úgy sürögtek-forogtak az asszonyok a konyhában, mintha táncoltak volna, érezték egymást, legfeljebb a szoknyájuk alja libbent össze; a forró, süteményekkel teli tepsik kezdtek belepni minden vízszintes felületet, egy a földre is került, csupa hab, csupa krém, odatettek elé egy hokedlit, valaki véletlenül bele ne lépjen, amikor megjelent apám, két szabad kéz, szusszantak az asszonyok, belenyomtak egy tepsit az utasítással, hogy hova vigye, és aztán egyszerre sikoltottak föl, amikor átlépte a hokedlit.

ajánló

A végzetről

A végzetről

Az ember a végzete bábja, nem ura sem a szavainak, sem a tetteinek, ezért semmi nem bűne, és nem érdeme, a végzet működik rajta keresztül olyan csöndesen, hogy csak kevesek kapják föl a fejüket: ezt ki mondta a számmal, ki cselekedte a kezemmel? Amikor a valóságnak hitt szövedék kezd fölfesleni, látszik, ami addig rejtve volt, hogy minden szálhoz hozzá van fogva egy másik, Isten állandó kérdéséé: mit szeretnél, mi legyen? és ezt csak hit válaszolhatja meg, mert ez olyan hatalom, amelynek még a végzet is alá van rendelve.

ajánló