Mer’ az ég

Az ég minden reggel az ember lábához térdel, és megkérdezi, mit tehet ma érte, s az felel is, hogy szép az idő, de minek ennyi ökörnyál, túl sokat evett az este, rossz volt az álma, szerencsére egészséges, csak a háta ne fájna. Az ég hallgatja figyelmesen, és mert azt feltételezi, hogy amiről az ember beszél, az tetszik neki, ezért (hogy kényeztesse, babusgassa) a dolgokat megsokszorozza.
A jót, azt is, a bajt, azt is.

ajánló

Hogy vagy?

A Hogy vagy? olyan volt, mint egy mosoly, azt jelentette, örülök, hogy látlak!, és köszönöm kérdésed, kitűnően/remekül/nagyszerűen! volt rá a válasz, ami azt jelentette, megvannak a gondjaim, de az élet szép!, ám az emberek egyszer csak szó szerint értelmezték a kérdést, és a szemeken-szájakon kiáradó napsütés helyett esni kezdett, és mindenkinek rossz kedve lett, az ég meg (amely folyton a kívánságainkat lesi) erre azt mondta, legyen akaratotok szerint, nesztek, itt egy púp is!

ajánló

Romolás

Mikor kezdődhetett: amikor az emberek a házaktól nem láttak többé hajnalt; amikor az ételük fölött először nem mondtak áldást – nem ülnek már asztalhoz sem; amikor nem vittek be a körmük alatt fekete földcsíkot a kertből – kertjeik sincsenek rég; amikor elfelejtettek hálásnak lenni az apró dolgokért; vagy mindez egyszerre történt, és az ember sodródni kezdett, mint őszi szelekben a falevél sem földhöz, sem éghez nem tartozva;

de hogy megtörtént a romolás, az bizonyos, mert megromlottak a szájak, sötét és nyálkás szókkal beszélnek az emberek, és a veteményesekben elszaporodtak a csigák.

ajánló

Orosz szőlő

Nem tudom, ki nevezte el a növényt orosz szőlőnek, sem, hogy tudta-e, hogy a névadás teremtés, aminek nevet adok, létrehozom, amit megnevezek, megidézem;
nem tudom, mi volt előbb: a megérzés, hogy milyen a növény természete, vagy a figyelem, amelyben az megmutatkozhatott,
az orosz szőlőben mindenesetre óriási az életerő, támogatott és fölnevelt a kertemben egy Istenültette paradicsombokrot.

ajánló