Facebook Instagram Pinterest

Hogyan legyünk sógorok? – a tartalom és forma mezsgyéjén: tegezésről, megszólításról

Készítene egy csésze kávét, kérem? kérdezném reggelente a páromtól. Csatlakozik hozzánk? kérdezne vissza este, amikor a kutyát viszi sétálni. Napfényes nyelv ez, nehezebb rajta csúnyán beszélni. Viszont távolságot tart, a közvetlenség meg terjed, és szorítja kifelé. Részemről sajnálom, még akkor is, ha ismeretlenhez az az első kérdésem, hogy tegeződhetünk-e.
A világháló is tegező. Hiába, hogy az ember jobbára ismeretlenekhez szól, a magázódás öreges, merev.

A megszólításról

Küzdelmes része ez a nyelvnek, nem alakult ki olyan formula, amely mindenki fülének egyformán szépen szól. Én nem szeretem a közösségi oldalakon terjedő kedveseim/kedvesek megszólítást, akkor sem, ha kortárs íróink is közreműködnek abban, hogy népszerű legyen. Nekem szebb kiírva a kedves Ismerőseim. 

Hogyan legyünk sógorok?

Én a sógorkomahaverságot kiterjeszteném minden magyar ajkúra. Kitenném a lábam az utcára, és fürödnék a figyelmességben: kalapemelve köszöntenének a férfiak, egy arra járó fiamként vinné haza a cekkerem, úgy fogadna a hivatalnok, mint legkedvesebb nagynénjét, mit tehetek érted? kérdezné, és komolyan is gondolná, ha hibáznék, mindent elkövetne, hogy ne essek ki a Családi Közösség Magyaroknakból (CsaKMa), segítő kézerdő mozdulna felém minden pillanatban, és emelne fölfelé.
És amikor mi, magyarok, mind egymás rokonai, ősei, ismerősei a Naphoz-emelést jól begyakoroltuk, kiterjeszthetnénk a világon mindenkire. 


tegezés, magázás

Leave a Reply

Your email address will not be published.Required fields are marked *